Mezőkövesd
A három település, Mezőkövesd, Szentistván és Tard alkotta Matyóföld fővárosaként emlegetett város – lakossága 17 454 fő – a Déli-Bükk felől érkező patakok által szétteregetett hordalékmezőn jött létre. Várossá hadjáratai támogatásáért, Mátyás emelte 1464-ben, aki 1472-ben meg is fordult Mezőkövesden. Maga a matyó elnevezés is a Mátyás névből ered. 1596-ban a Mezőkeresztes felől Egernek tartó törökök dúlták fel a várost. A török hódoltság elmúltával, 1784-ben megkötött úrbéri szerződés megerősítette a Mátyás adományozta mezővárosi jogokat. A 19. század utolsó évtizedeiben a túlnépesedés, a földek elaprózódása miatt egyre többen indultak máshol szerencsét próbálni, volt aki Amerikáig „tántorgott”, s volt, aki a Dél-Alföldön próbált summásként munkát találni. 1886-ban városi rangjától is megfosztották, és azt csak 1973-ban nyerte ismét vissza. Az elkészült 3-as a tranzitforgalomtól ily módon megszabadult városba visszaköltözött valami a korábbi korok nyugalmából.